NYÁRI ALIZ

Nyári Aliz tehetsége már nagyon korán megmutatkozott. Észrevétlenül nőtt bele a zene- és a színpad világába. Zenei karrierje már gyermekkorában kezdődött, gyermekszínészként a Musical World című musical előadássorozatnak volt több éven keresztül sikeres fellépő énekes-szólistája. Az 1997-től megrendezésre került látványos musical showműsorban éveken keresztül gyermekként, az Annie, A hegedűs a háztetőn és a Macskák című musicalekből adott elő részleteket nagy sikerrel a Pesti Vigadóban. Az előadás számos turné alkalmával külföldön is bemutatásra került, melyet többek között a Pulai Amfiteátrumban, a Triesti Sportcsarnokban több ezer néző láthatott.

Nyári Aliz mindig különös hangsúlyt fektetett a zenei tanulmányokra, így már négy és fél évesen zongorát kezdett el tanulni Budapesten az Ádám Jenő Zeneiskolában, melyet utána a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatott. Budapesten a Bakáts téri Általános Iskola zenei tagozatának elvégzése után a Szent Margit Gimnáziumban szerzett érettségit. 2012-ben a Zsigmond Király Főiskola kommunikáció-médiatudomány szakán végzett, 2015-ben pedig a főiskola mesterképzésén diplomázott. Ének tanulmányait Misura Zsuzsa operaénekesnőnél folytatta.

A 2010-ben Magyarországon első ízben megrendezésre került X-Faktor döntőseként testvérével, Nyári Edittel együtt a tehetségkutató versenyből ismerhette meg a szélesebb közönség.

A verseny óta fellépésről fellépésre mennek testvérével, élvezik a közönség szeretetét, rajongóik száma napról napra nő. A hazai sikeres fellépések és koncertek mellett nemzetközi sikereket is magukénak tudhatnak. Meghívást kaptak Hollandiába, Belgiumba és Törökországba is. A nagysikerű külföldi bemutatkozást újabb koncertekre való meghívás követte.

Első daluk, az Éld át bemutatása hozta meg számukra az igazi áttörést, amely a legjobb magyar dalként hetekig vezette a rádiós slágerlistákat. A dalhoz forgatott videoklipjüket pedig folyamatosan játsszák a zenei csatornák.

Első daluk sikere teremtette meg számukra a lehetőséget, hogy elkészítsék Pont jó című második dalukat, amely a megjelenést követően szintén a rádiós slágerlisták élére tört. Már a cím is sugallja, hogy az előadók megtalálták saját zenei stílusukat, melyben jellegzetes énekhangjuk tökéletesen kifejezi, hogy őszinte, igaz érzelmekről énekelnek. A dalhoz videoklipet is forgattak egy különleges helyszínen, amely a kifinomult eleganciát tükrözi.

2012-ben új albumuk felvezetéseként, megjelent a Pont jó című maxi lemezük, melyen a két, nagysikerű rádiós slágerük az Éld át és a Pont jó című dalaik hallhatóak.

2013 decemberében megjelent első albumuk, Let This Love címmel. A sokszínű zenei anyagban, melyben az énekesnők dalszerzőként és szövegíróként is bemutatkoztak, megtalálhatóak az érzelmes lírai balladák és a dinamikus, lendületes dalok egyaránt. Dalaikat a szeretet hatja át, de sok benne a szenvedély és a nőiesség.

Az album címadó dalának magyar verziója a Nem kell más című dal nagy sikerrel debütált több vezető rádióban. Az énekesnők országos rádiós turnéra indultak, hogy albumuk zenei anyagát személyesen is elvigyék a hallgatókhoz.

2014 elején lehetőségük nyílt, hogy az új lemez angol nyelvű dalait Hollandiában is bemutassák.

2014 nyarán a Váci Világi Vigalom keretén belül, egy nagyszabású lemezbemutató koncert alkalmával, 5000 ember előtt arattak fergeteges sikert.

2014 júliusában megtisztelő kihívás volt az énekesnők számára, hogy újra a musical világában is megcsillogtathatták tehetségüket a bemutatásra kerülő nagysikerű Casanova Musical-ben. Két különböző karakterű női főszerepben előadásukkal lenyűgözték a közönséget és a szakma elismerését is kivívták.

Az énekesnők 2014-ben is számos különleges felkérésnek tettek eleget, melyek során minden alkalommal elkápráztatták a közönséget kifinomult előadásmódjukkal, karizmatikus egyéniségükkel. 2014 áprilisában nagy sikert arattak a Miskolci Szimfonikus Zenekar kíséretében, valamint számos alkalommal léptek fel a Budapest Jazz Orchestra közreműködésével. 2014 őszén Lothar Matthäus esküvőjén énekeltek nagy sikerrel.

Az év végén Nyári Károly hagyományos karácsonyi koncertjén a Magyar Virtuózok Kamarazenekar kíséretében meghívott fellépőként arattak fergeteges sikert.

Az énekesnők számos televíziós show műsorban léptek fel, mint a Fábry show, SzerencseSzombat, Kasza show, Frizbi, valamint a Duna TV rendszeres fellépőiként meghívást kaptak, hogy a 2014-es évet együtt búcsúztassák el a nézőkkel a csatorna szilveszteri adásában.

2015-ben a TV2 szuperprodukciójában a Sztárban Sztár című műsorban mutathatták meg sokoldalúságukat a nagyközönségnek.

2015 decemberében Nyári Károly dupla, teltházas Ünnepi Szimfonikus koncertjén meghívott vendégként hatalmas sikert arattak a nagy múltú Erkel Színházban.

2016. április 4-én Nyári Károly a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében megrendezésre került, nagyszabású, teltházas jubileumi szimfonikus koncertjén különleges produkciójukkal emelték az est fényét a Budapest Jazz Orchestra és a Primarius Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

2016 júniusában megjelent az énekesnők második albuma Szép szavak címmel. A lemezen olyan magyar és külföldi ikonikus előadók slágerei hallhatóak saját feldolgozásukban, amelyek gyermekkoruk óta, közel állnak a szívükhöz és nagyon meghatározóak voltak az eddigi pályájuk során. A lemezen helyet kaptak legkedvesebb saját szerzeményeik is, amelyek a személyiségüket tükrözik. Az album különlegességeként pedig édesapjukkal is énekelnek egy megható dalt az igényes zenét kedvelő hallgatók részére.

2016 júniusában a MOM Kulturális Központban Nyári Aliz és Nyári Edit Szép szavak címmel teltházas, nagysikerű koncertet tartott, ahol egy különleges zenei utazásra invitálták a közönséget. Az énekesnők magyar és külföldi ikonikus előadók slágereit adták elő egyedi feldolgozásban, zenekaruk kíséretében, mely tagjai a magyar zenei élet kiemelkedő alakjai.

2016 július végén a Szeretet hangja című szuperprodukcióval tértek vissza Nyári Károllyal Vácra, ahol a Váci Világi Vigalom keretén belül több mint 6000 ember előtt adták elő különleges koncertjüket zenekaruk kíséretében, tánckar közreműködésével. A koncertet a közönség szűnni nem akaró vastapssal jutalmazott.

2016 őszén a Houdini, a varázslatos musical című látványos musical produkcióban szerepeltek, mellyel szakmai körökben is elismerést szereztek.

A hazai fellépések és különleges koncertek mellett, nemzetközi sikereik is igazán kiemelkedőek. Törökországban, Ankarában méltóképpen képviselték hazánkat a Magyar Nagykövetségen tartott koncertsorozat keretén belül, a 2015-ös és a 2016-os évben.

2016 karácsonyára egy igazán személyes, szívhez szóló saját szerzeményű dallal lepték meg rajongóikat, A legszebb ajándék címmel.

2016. december 26-án édesapjuk, Nyári Károly immár 11. alkalommal megrendezett Budapesti Karácsonyi Koncertjén dupla teltház előtt a színpadon ünnepelhették a szeretet ünnepét közönségükkel együtt a Budapest Kongresszusi Központban. A koncert egyik különlegessége, hogy az esten Nyári Károly által alapított Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekar közreműködött.

2017. február 14-én az énekesnők My Funny Valentine címmel romantikus Valentin-napi koncertet mutattak be a Budapesti Jazz Szimfonikus Kamarazenekar kíséretében. A teltházas, nagysikerű koncerten az énekesnők különleges előadása a jazzes, swinges hangzásvilággal, méltán aratott nagy sikert.

2017. július 7-én Nyári Károly a Magyar Állami Operaház színpadán mutatta be teltházas koncertjét, amely koncert meghívott sztárfellépői Nyári Aliz és Nyári Edit voltak, Tokody Ilona, világhírű Kossuth- és Liszt-díjas szoprán énekesnő mellett. A koncerten elhangzott duett számok különösen nagy sikert arattak a nézők körében.

2017. augusztus végén ismét az Operaház színpadán mutatták be előadásukat a Nemzetközi Judo Szövetség fennállásának 65. évfordulója alkalmából megrendezésre került gálaesten.

2017. december 27-én megrendezésre került Nyári Károly Budapesti Karácsonyi Koncertjén arattak fergeteges sikert szóló dalaikkal, valamint gyönyörű duett számok előadásával a Budapest Kongresszusi Központban.

2018. szeptember 15-én a nagy múltú Erkel Színház színpadán léptek fel nagy sikerrel Nyári Károly Egy nyáron át című lemezbemutató koncertjén, mint meghívott sztárvendég.

2018. decemberében ismét felkérést kaptak és Törökországban, Ankarában méltóképpen képviselték művészetükkel hazánkat a Magyar Nagykövetségen négy este bemutatott koncertjükön, édesapjuk és saját zenekaruk közreműködésével.

2018. december 27-én immár 13. alkalommal megrendezett Nyári Károly Budapesti Karácsonyi Koncertjén kápráztatták el a közönséget a Budapest Kongresszusi Központban, ahol Lukács Gyöngyi világhírű Kossuth-díjas operaénekesnővel, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagjával és Alexandru Agache világhíres baritonnal a Magyar Állami Operaház állandó sztár vendégművészével énekelhettek együtt nagy sikerrel.

Az énekesnő 2019-ben számos kiemelt koncerten vett részt, többek között nagy sikert aratott a Váci Világi Vigalom keretén belül megrendezésre került látványos musical show előadásával 2019 nyarán. Ebben az évben előtérbe helyezte szóló karrierjét, így 2019 őszén vadonatúj szóló dallal örvendeztette meg a közönségét. Legújabb saját szerzeményű dala az "All The Time", egy igazi zenei csemege a hallgatók részére. A dal, szerzőtársa Kardos Norbert "Secret" című szerzői lemezén jelent meg, amely szakmai körökben is nagy elismerést váltott ki. Jól tükrözi azt a zenei stílust és megújulást, amelyet az énekesnő a hamarosan megjelenő további dalaiban is szeretne képviselni.

Nyári Alizt továbbra is számos exkluzív produkcióban és koncerten láthatjuk itthon és külföldön egyaránt. Az énekesnő fontosnak tartja, hogy a mai felgyorsult világban zenéjével továbbra is értéket képviseljen saját szerzeményű dalai által.